Intertotó kupa visszavágó információk
miszka 2007.07.11. 21:26
Információk a Kazany-i meccsel kapcsolatban...
Román játékvezetői hármas fogja dirigálni a Rubin Kazany-Zalaegerszeg Intertotó-kupa visszavágó mérkőzést.
A vezetőbíró Augustus Viorel Constantin lesz, aki 33 éves, de már 2002 óta a nemzetközi keret tagja.
Constantin segítői George Adrian Vidan és Ionel Popa lesznek. A negyedik játékvezetőt az orosz szövetség delegálja Ilja Baricsnyikov személyében. A bírók munkáját a szerb Miroslav Radoman ellenőrzi.
A csapat már csütörtökön útnak indul Kazanyba.A ZTE együttesére a héten hosszú kirándulás vár, miután a csapat Oroszországba, az Intertotó-kupa visszavágójára hivatalos. Félő, hogy a kék-fehérek számára a Kazanyba vezető út nemcsak a több ezer kilométeres távolság leküzdése miatt tűnik majd végtelen hosszúságúnak. Az Intertotó-kupa visszavágójára hivatalos zalaiak már két nappal a találkozó előtt repülőre ülnek, majd megmérkőznek azzal a csapattal, amely az első találkozón 3 góllal jobbnak bizonyult náluk. - Csütörtökön indulunk, és Moszkván keresztül megyünk Kazanyba - mondta Nagy Ferenc klubelnök. - Az átszállás előtt lesz két óránk, a visszautat követően egy kicsit több várakozási idővel számolhatunk, de az utat illetően a legjobb megoldás született. Három hete tartózkodik a ZTE együttesénél Lovre Vulin. A Hajduk Splitben nevelkedő balhátvéddel, aki korábban a Bundesliga 2-ben szereplő Jena csapatában szerepelt, a napokban írásban is szentesíthetik a megállapodást. Az elnök kérdésünkre elmondta, hogy néhány, a zalaiak keretéhez tartozó játékossal még egyeztetnek, azonban a távozók - tekintélyes - listája várhatóan nem gyarapodik tovább. Amit mi teszünk hozzá: a napokban megállapodhatnak egy, a kapusposztra korábban már kiszemelt játékossal.
Rabóczki mégis a ZTE-hez igazol?
Portálunk szerkesztősége nem-hivatalos forrásokból úgy tudja, hogy a ZTE FC gárdája mégis szeretné leigazolni Rabóczki Balázst, a Dániát és Svédországot is megjárt válogatott hálóőrt.
A ZTE FC élvonalbeli gárdája szorgalmasan készül a július 21-i NB I-es rajtra. Közben a hét végén Intertotó Kupa visszavágó-meccset játszanak a Rubin Kazany együttesével. A zalai gárda az első mérkőzésen csak küzdeni tudásban volt méltó ellenfele a jó erőkből álló vendégeknek (0-3). Az orosz csapat lényegesen magasabb költségvetéssel gazdálkodik (minimum 20 szorosa a Zetéének) és így értelemszerűen sokkal több, jó játékost is vásárolhatott. A visszavágóra a kék-fehér együttes a program szerint csütörtökön reggel utazik. A zalaiak Bécsből Moszkvát érintve érkeznek majd Kazanyba. Pénteken a mérkőzés színhelyén edzenek, másnap lejátsszák a visszavágót. A tervek szerint vasárnap 18 óra 15 perckor érkeznek vissza az osztrák fővárosba. A csapat kerete egyre erősödik. Kapust még továbbra is keresnek, de a bal oldali középpályás Majoros Árpád már tegnap a Zetében edzett. A Vasas futballistája lendületes és nagyszerűen cselez. Információink szerint az egykori orosházi labdarúgó egy évre kölcsönbe érkezne. A zalaiaknak elővásárlási joga lenne, s úgy tudjuk, hogy összesen 4 évre szeretnék szerződtetni.
Szlovéniából is érkezik két futballista. Az ő papírjaik már lassan rendeződnek, a csatár Damir Pekic, és a védő Matej Miljatovic is meghatározó ember lehet. A játékengedélyük a bajnoki rajtra nagy valószínűséggel elkészülhet, s így nagyobb választási lehetősége lesz Szlavko Petrovicnak, a zalaiak szerb-német állampolgárságú vezetőedzőjének. |
|